De vajon ez az ami az embert emberré teszi? Ellenkezőleg: az értelem másodlagos az emberben, s az első az akarat. S ha az értelmet tekintve igaz az, hogy egész életünkben abból táplálkozunk, amit gyermekkorunkban gyűjtöttünk, s az egész élet csak arra való, hogy a gyermekkori benyomásokat földolgozzuk....

Az iskolának erkölcsi hatása kiszámíthatatlanul nagy. De ez nem a leckék, tanítások hatása, hanem a jellemek egymásra való hatása. Ezt a természetes hatást céltudatossá tenni s kizárólag jó irányba terelni a jövő feladata. Ez a hatás pedig kétirányú: a tanulóknak egymásra hatása és a tanár hatása a tanulókra....
Mindezért felelősek vagyunk, akiknek személye akaratunkon kívül is a legnagyobb hatással van rájuk.
Szülők, tanárok, gondoltatok-e már erre? Gondoltatok-e rá, hogy leereszkedjetek a gyermeki lélek mélységeibe, és megmentsétek a gyöngyöket, és megöljétek a szörnyeket, melyek ott lenn laknak?
Vettétek-e valaha komolyan a gyermeket? Beleképzeltétek-e magatokat az ő helyébe?...
Ti hattok lelkére legtöbbet, de mit tettetek, hogy hatásotok mindig jó és biztos legyen?

De a szülőknek egyéb dolguk van. A tanárokat pedig korlátozza a fegyelem....

S vajon a szülőké és a tanároké az egyetlen felelőség? Szó sincs róla. Orvosok, újságírók, kiknek írásait a gyermekek ellenőrizhetetlenül olvassák, színészek, kiknek játékát nézik, s valóban az egész társadalom dolgozhatik azon a nagy munkán, amely: a jövő nemzedék előkészítése. S van-e valami nagyobb dolog?"

/Babits Mihály/